Nincs veled semmi baj, csak introvertált vagy

Szeretek egyedül lenni. Sokat. És rendszeresen szükségem is van rá, ugyanis ha túl sokat vagyok emberek között, úgy érzem magam, mint akit teljesen leszívtak. Mintha egy mobil lennék, aminek az aksija pár százalékon van és fel kell tölteni. Egyedül tudom a legjobban feltölteni magam, vagy egy-két számomra különleges személy társaságában. Ez viszont nem jelenti azt, …

Rétegeim nyomában

Van egy teóriám. Az, hogy folyamatosan rétegeket vetkőzünk le magunkról és ugyanakkor újakat öltünk magunkra. Akár úgy is mondhatnám, hogy kristályok vagyunk, amin mindig felcsillan egy addig fedett rész. Ha belegondolok, mennyi réteget levedlettem már: a bizonytalan, a plátói szerelmes, a lázadó, a gördeszkás lány, a fiús lány, a gitáros lány, a stréber, a suliból …

10+1 könyv, amely nagy hatással volt rám

Akik ismernek, azok tudják, hogy az olvasás legalább annyira fontos részét képezi az életemnek, mint az írás. Ebben a bejegyzésben olyan könyveket ajánlok/osztok meg Veletek, amelyek inspiráltak, amelyekből sokat tanultam vagy éppen rádöbbentettek valamire – egyszóval azokat, amelyek nagy hatással voltak rám idáig. Remélem adok némi inspirációt a következő olvasmány kiválasztásához Nektek is, nekem már …

Amikor te vagy a kisördög a válladon

Érezted már azt a belső nyomást valaha, hogy nem akarod, hogy valami “majd” megtörténjen, valahol “majd” tarts, mert te ezt most akarod? Hogy van egy kép előtted arról, hogy hol akarsz lenni a jövőben, hogy mit akarsz elérni, minek az eredményét akarod látni.. De te már most ott akarsz lenni, legszívesebben csak ugornál egyet az …

5 podcast, amely inspirál és tanít

A legjobb dolog a podcastekben az, hogy szinte bárhol és bármikor hallgathatod őket. Ez a nagy előnye a videókkal, illetve az írott tartalmakkal szemben, hogy tanulhatsz és érdekes interjúkat, párbeszédeket hallgathatsz akár mosogatás, takarítás, utazás vagy várakozás közben is – így tartalmasan és gazdagan kitöltve az egyébként nem mindig kellemes tevékenységet. (Ezzel természetesen nem azt …

Újratervezés 4 lépésben

Amikor már azt hinnéd, hogy minden sínen van, akkor az élet újabb kihívás elé állít. Azt kérdezi: na és ezzel mit kezdesz? Áldozatnak érzed magad? Elfutamodsz? Csalódsz? Megsértődsz? Nem sok értelme van haragudni az univerzumra. Sőt, kifejezetten káros. Inkább szembe kell néznünk vele és azt kérdezni: mit tudok kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan tudom úgy …

Új év előtt: engedd el

Az év végi  reflektálás egy elég kontroverzális dolog (csakúgy, mint az újévi fogadalmak): míg jó és hasznos átértékelni, elengedni és összegezni, addig destruktív lehet magunkat szidni amiatt, hogy mit nem vittünk véghez és mennyi minden maradt csak egy leírt pont az év eleji listán. Én most igazából várom ezt a “rituálét”, ugyanis 2016 egy jó …

Az elfogadás művészete

— Ragyogás-faktor — Vannak olyan emberek az életünkben, akik nem veszik észre az értékünket, sőt, sokszor még a rosszat is beléd képzelik – azt, ami minden, csak nem te. Azok, akik megelégednek egy darabka ismeretével belőled ahhoz, hogy egész képet alkossanak rólad, azok nem tartoznak az életedbe. Ezek az emberek csak árnyékok, akiknek a saját sötét …

Álmodni és átélni

A héten az egyik órámon szólásokról/mondásokról volt szó, és az egyik, melyet még azelőtt nem hallottam, valahogy megakadt a tudatomban. Nagyon megtetszett és a nap jelentős részében még visszhangzott a fejemben: “The best advice is found on the pillow.” Azaz a legjobb tanácsot a párnádon találod – legalábbis így hangzana szóról szóra lefordítva, de természetesen …

Ültess virágot a szívembe

A kapcsolatok olyanok, mint a virágok. Amikor megismersz valakit, akkor elvetitek a közös virágotok magját. Ha innentől kezdve folyamatosan érdeklődtök egymás iránt, ha ápoljátok a kapcsolatot, akkor az, amit elültettetek szép lassan növekszik, fejlődik – megkapja az ehhez szükséges vizet. Talán addig nem is fogod fel, hogy milyen gyönyörű dolog van készülőben, amíg meg nem …