#madeiranapló 2: Az egyetem & hulladékmentes élet

Itt vagyok. Immáron lassan egy hónapja. Az elején meglepődtem, hogy szinte egy kicsit sem ért “kulturális sokk”, szinte az első perctől kezdve otthonosan érzem itt magam. Az jutott eszembe (és ezt utólag mindig így látom), hogy sokkal jobban kezelem a változást, mint azt gondoltam. Volt bennem egy jó nagy adag félelem is az izgatottság mellett …

#madeiranapló 1: Éjszaka a reptéren

ELKEZDŐDÖTT. Az egyik nagy bakancslistás álmom: Erasmusra menni egy szemeszterre. És nem is akárhová: Madeira szigetére! Szeptember 13, 00:40, Amszterdam – reptér Hosszú éjszaka van még előttünk, ugyanis először Amszterdamba repültünk, majd innen indul a gépünk Madeirára… 9 óra várakozási idő után. Nem azért, mert városnézést akartunk beiktatni, hanem mert így tudtunk a legolcsóbban jegyet …

21+1 ötlet, hogy kreatívabb légy a mindennapokban

A kreativitás olyan, mint egy izom. Minél többet és minél több módon gyakoroljuk azt, annál erősebb lesz. Minél inkább úgy alakítod a napjaidat, hogy legyen bennük legalább egy kis hely a kreativitásra, kreatív tevékenységekre, annál kreatívabbá válhatsz. Íme 21 ötlet arra, hogy hogyan is érd ezt el — a legtöbbjük nem igényel sok időt, csak esetleg …

Krétai útinapló & praktikus tippek (Hersonissos, Chrissi sziget)

Június végén 7 napot töltöttünk a filmbe illő napfelkelték, finom ételek, vad macskák és Zeus szülőhelyének szigetén, azaz a legnagyobb görög szigeten: Krétán. Ez a bejegyzés félig a mi élményeink és benyomásaink gyűjteménye, félig pedig útmutató és ajánló azoknak, akik a jövőben Kréta, azon belül is Hersonissos városának meglátogatását tervezik. Nem utolsósorban pedig egy kis …

23 dolog, amit 23 év alatt tanultam

1. Ne szégyelld az érzéseidet. Csak azért, mert mások nem értik azokat, vagy csak mert eleve úgy gondolod, hogy mások nem értenék, nem is vállalod fel az érzéseidet, hanem inkább elnyomod őket. Ne tedd. Egy fontos dolog, amit tanultam: másoknak nem szükséges értenie semmit sem, ami veled/benned zajlik. Nincs szükséged más jóváhagyására ahhoz, hogy érezz …

Tippek reggeli rutin kialakításához

Manapság egyre több olyan cikket találni a világhálón, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy a siker egyik alapköve a fix, lehetőleg minimum 6-7 pontból álló reggeli rutin. Nem ritkák az ilyen (és hasonló) címek: “Csináld ezt a reggeli rutint, hogy sikeres légy” vagy “Hogyan változtathatod meg életed egy nyerő reggeli szokássorozat felvételével?” (ez utóbbit magyar oldalon találtam). …

Én és a feminizmus

Feminizmus. Feminista. Mit jelentenek ezek a szavak nekem? Annyiszor találkozom azzal, hogy valakinek feláll a szőr a hátán eme szavak puszta hallatán. De mégis miért? Miért van ilyen negatív konnotációja? Talán mert sokaknak torz elképzelése van még mindig arról, hogy mit takarnak. Sokan azt gondolják, azt takarja: csak a nők, csak a nők… Holott valójában …